Afremov gyönyörű képei és az Ön alkotása – apró különbség

Leonid Afremov orosz – izraeli nemzetiségű festő, aki képeit különleges technikával készíti, ugyanis nem ecsetet használ alkotásaihoz, hanem festőkéssel viszi fel a festéket a vászonra. A művész nagy állatbarát hírében áll melyet képei is tükröznek, hisz számos képén fedezhetők fel különböző állatok, úgy, mint kutya, macska, tigris, sőt még zsiráf is.

Afremov már egész korán rajongott a művészetekért és szabadidejében is szívesen vett órákat helyi művészektől, hogy saját művészetét tökéletesítse. Ebben családja is segítette támogatták, hogy a művészi pályán minél sikeresebb legyen. A festő nagyon sokáig nem tudott igazán sikeressé válni, valamint nagyon sok támadás érte származása miatt is, így sokszor egy jobb élet reményében kénytelen volt költözni. Az alkotói szabadság sokáig nem adatott meg számára. Miután fia Boris megismerkedett az internetes vásárlással és felismerte az abban rejlő lehetőségeket, elkezdte apja festményeit elárverezni, melyek több száz, sőt olykor több ezer dollárért találtak gazdára. Afremov képei mellőznek mindenféle politikai célzást, témájukban semlegesek, valamint kifejezett célközönségük sincs. Így nem csoda, hogy a pszichológusok a képeket terápiás célokra is felhasználják.

Fess egy Afremov képet

Fess egy Afremov képet saját kezeid által. Ha már láttad a művész képeit és lehetetlen feladatnak ítéled meg, megsúgjuk nem az. Az élményfestés keretein belül te is elkészítheted Afremov képének mását profi instruktorok segítsége által. Az alkotáshoz nincs szükség semmilyen korábbi előképzettségre, még az sem akadály, ha utoljára csak az általános iskolában ragadott ecsetet. A lényeg a lelkesedés és az alkotni akarás! A festmény elkészültével, a képet megtarthatja, de akár el is ajándékozhatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük